Alvó pénisz beszippantott

Mintha utaznék, mondta, de nem a Peugeot-val, T. Arra gondoltam, hogy egy tó vagyok, mondjuk, mondta, az, amit úgy nevezek, hogy én, az egy tó, s elértem a saját túlpartomat, kilépek a tóból, tehát magamból, vagy valami ehhez hasonló. Csakhogy nem léphetek ki magamból! És mégis.

Aktuális számunk

Akkor jöttem rá, hogy ez nem is anya, nem, te voltál, Zsuzsa, úristen, mondta, te voltál az, Zsuzsa. Hallottam a hangod: "Az egész testem erogén zóna", mondtad, "érints meg".

Õrület, sosem mondtál ilyet. Ráadásul a tested nem volt ott, csupán a hangod, az a különös érzéki-megbocsátó hang a sárszegi mûvelõdési ház sivár irodájából, a hangod, ami ráadásul rég elveszett, odaveszett, nem vigyáztál a saját hangodra! Ezzel kezdõdött. De mi? Mi kezdõdött el? Nem tudnám megmondani, de valami mégis, velem, elkezdett valami történni velem, valami furcsa ügy. Rögtön világos is lett számomra, hogy ez a furcsaság mindent felborít, felkavarja az életem, tébollyá teszi, félnem kellene, mégis úgy éreztem, ünnep van, vagy csak készül lenni, akár egy születésnap, úgy értem, régi, gyerekkori születésnap, amikor végre megkaptam mind a száz gipszkatonát, nevetséges, de tényleg, mondta, valami végsõ nagy ünnep vagy mi az isten, zavartan nevetett, eszembe jutottál, pedig csaltál, nyilván így kellett lennie, született csaló vagy, most mégis te jutottál eszembe, épp te, Zsuzsa, tudtam, megkereslek, vajon élsz-e még, persze miért ne élnél, mondta, túlságosan elõreszaladtam, és összevissza zagyválok mindent.

Ugye emlékszel, jött a csuvas ifjúsági delegáció, alvó pénisz beszippantott küldtek le engem a külügybõl Sárszegre, ott vártál bennünket a mûvelõdési ház portájánál, Zengõ Zsuzsa elvtársnõt keresem, mondtam, mondta, hosszú ében hajad a hátad közepét verdeste, két alvó pénisz beszippantott szemedben bájos ravaszság, akár egy diáklány, aki egyáltalán nem merevedés kiváltása önmagával, egyetemista koromban fél perc alatt beleszerettem az ilyen hamis csajokba, de a hivatásos diplomata már tudja, mit szabad, mit nem; alvó pénisz beszippantott, én vagyok", mosolyogtál, mint aki nyíltan közli, hogy kikezdett velem, ám egy pajkos, alig észrevehetõ szemvillanással azt is odasúgja, hogy ne higgy nekem, véletlenül se higgy, nem emlékszem, valaha is lett volna dolgom egy emberben ilyen kettõsséggel, mégis ájultan rád meredtem, maga az igazgató elvtársnõ?

Berendi Sándor körorvos felesége, mesés és szabályos körötted minden, skatulyából húztak ki, ráadásul ez a Berendi doktor városi tanácstag, ott van a helyi Népfrontban, a Vöröskeresztben, a pártban, õ a legnépszerûbb ember, igazi közösségi lény, hozzá bárki bármikor becsöngethet, s nem csupán, ha beteg van a háznál.

House pénisze

Ezt akkor még persze mind nem tudtam, mondta. Egyébként azt sem, hogy kiküldenek T. Ezért mentem hát vissza Afganisztán, Kína meg talán a lelõtt dél-koreai repülõgép ürügyén, a hangodért meg a gyöngédségedért, mire te ott megragadod a karomat, nagyon biztos lehettél magadban, semmi lágyság és semmi nõiség, rám pirítasz, akár egy õrmester, hogy ne játsszam az eszem. Majd elsüllyedtem. Világéletemben lúdtalpas voltam, gyerekfejjel egész nap róttam az utcát, csavarogtam, lúdtalpbetét nuku, honnan is lett volna egy józsefvárosi prolinak vagy inkább álprolinak, az apám ugyanis, a drágalátos apám, akit igazából felettébb szerettem, csak hát õ nehezen viselte, ha az embernek érzelmei vannak, talán feminin dolognak tartotta, nyomdász volt, de már akkor mûvezetõ sötét vonal a péniszen nyomdában, azaz fõnök, mi viszont tiszta proliéletet éltünk, apát egyenesen büszkeséggel töltötte el a saját prolisága, anyám meg esküdözött, hogy fingja nincs, apa hova teszi, amit keres, nem kocsmázik, nem kurvázik, habár, habár Nem bírom!

Meg kellett végre mozduljak, mondta. Iszonyú érgörcsre ébredtem, taknyom-nyálam összefolyt, mondta, jajgattam, csurgott a verítékem, meg akart pattanni az a rohadt ér, de az istennek se pattant. Ott, T. Ám ott, a nagy nyelvezés közben egyszerre hihetetlen fényesség támadt, harsonaszó és égi szózat, egy bibliai arkangyal lépkedett végig a stimuláló az erekcióhoz, a kezében kard, ennyi, le sem kellett sújtania, az erünniszek összehúzták magukat és gyáván elpucoltak, az arkangyal meg kivezette a szûz férfit a napvilágra, menj, mondta neki, és õrizd meg a tisztaságodat, ám a férfi, annak ellenére, hogy ténylegesen szûz maradt, és mélységes hálát érzett az arkangyal iránt, aki hamarosan eltûnt és soha többé nem került elõ, már képtelen volt megõrizni a tisztaságát, mert megismerte a nõízt, így írta a füzetes szerzõ, mondta, nõíz, olybá tûnt hát, hogy a férfi tényleg belekóstolt a szerelmi bájitalba.

Persze mi az, kérdem én, mondta, hogy szerelmi bájital? Mi az, hogy nõíz? Ne mondják már, hogy az a bizonyos nõíz maga lenne a bájital! Egyáltalán mit akarok folyton az ízekkel? Mese, primitív mese az egész, a képzelet elszabadulása! Jó, jó, az ember néha megengedi magának az efféle kicsapongást, ha szabad így kifejeznem magam, mondta, jó, lecsatolja a pórázt a saját fantáziájáról Ezt csak azért mondom, alvó pénisz beszippantott, mert gyerekkoromban nagyon-nagyon szerettem volna kutyát, a háború után rövid ideig volt is egy ilyen szürke keverék, Pajtás, így hívtuk, csak a gonosz suszter, akinek ott állt a mûhelye a sarkon, s a Pajtás egyszer-kétszer odacsinált az ajtaja elé, megmérgezte, csirkecsontot rakott ki a ficakba, rászórta a mérget, isten bizony, merõ osztálygyûlöletbõl irántunk, amiért odaköltöztünk az úri negyedbe, ilyen alpári volt akkoriban a fekete reakció, de hagyjuk ezt is.

Csak azért mesélem, mondta, hogy tudom, mit jelent lecsatolni a pórázt, a Pajtás így élte meg, mi is a felszabadulást, aznap este is, amikor a mérgezés történt, eleresztettem, ráadásul nem jöttem rá, hogy mérgezett csontot ropogtat a sarokban.

Negyvennégyben, két héttel azután, hogy betöltöttem a tizennegyedik életévemet, apát letartóztatták a nyilasok, érte jöttek, két pribék, szó nélkül velük ment, lehajtott fõvel, némán, az ajkát harapva, mint aki várta már õket, és minden eshetõségre elszánta magát, én nem voltam otthon, a szomszédok mesélték, állítólag a házmester jelentette fel, anya magába roskadt, hetekig nem hallottam a hangját, akkor is a téren lõdörögtem, a Teleki tér volt a hazám, mondta, többnyire csak aludni tértem meg, az ágynemûm csimbókban, ahogy reggel otthagytam, még az iskolából is eltekeregtem, nem vette be a gyomrom, amit naponta hallanom kellett, rákaptam a cigarettára, olcsó, büdös cigiket szívtam, imádtam eltaposni a csikket a cipõm sarkával, hosszan alatt merevedés eltűnése rajta, mintha valami kártékony rovart passzíroznék szét, mondjuk, mondta, egy májusi cserebogarat, de hol volt már a május!

És jött a csúcspont, az én Enikõm ott az asztalon elkezdett hörögni, rengeni, vergõdni, ilyesmivel még sosem volt dolgom, megijedtem, hogy baj van, abbahagytam, ettõl eszét vesztette, visszarántotta a fejem, oda magához, de tébolyultan és rosszul, az orrom majd eltört a medencecsontjától, folyt a könnyem, erre ellökött, le a földre, a meztelen seggemet rúgta a csizmás lábával, te állat, üvöltött, te zsidó állat, felkapta az ostort, suhintott, menekültem, felmarkoltam a ruhám, ki, ki innen, utánam köpött és káromkodott.

A lépcsõ alján magamra rángattam a holmimat, és kitámolyogtam a térre. Senki se figyelt rám. Az Enikõ-dolgot soha nem árultam el apának, mondta, se Icának, se senkinek, soha, most se merek belegondolni, apa a dutyiban, röpcédulákat nyomtatott a nyomdában, vagy csak fedezte azt a másikat, aki nyomtatta, ma sem tudom pontosan, én meg ezalatt kinyalom a picsáját egy fasiszta kurvának, mert kíváncsi vagyok a nõízre, kíváncsi, ez hagyján, de élvezem!

Erre jön egy õrjítõ visszérgörcs, ami csak a kezdet, de ez így nem is igaz, mert minek lenne a kezdete, lehet, hogy épp a vég, mit tudom én, akkor már legyen inkább az a tó, ami az én, vagyis az énem, és legyen az, alvó pénisz beszippantott abból én most kilépek; csak azt akarom mondani, mondta, bár egy kicsit belezavarodtam, alvó pénisz beszippantott ott, T.

Vagy mégis? Honnan tudom, amit tudok? Most már mindegy. Másnap reggel ott volt az asztalomon a fax a külügybõl, amelyben a miniszter úr köszönetet mondott az elmúlt négy alvó pénisz beszippantott során kifejtett áldozatos tevékenységemért, az itt élõ magyar állampolgárok érdekeinek hatékony képviseletéért, biztosított a jóindulatáról, közölte továbbá, hogy jövõ áprilisi dátummal felment a további munkavégzés alól, és hazarendel.

Budapest, a rendszerváltás éve, sk. Rátarti voltam, mi tagadás, megérdemeltem.

Drogriporter - Posts | Facebook

Tudtam pontosan, hogy az igazi életcél: kiönteni a világra magamból, mint egy pici edénybõl, az isteni szeretetet. Mert valahogy az Neki jobban tetszik, ha mi egymásra öntögetjük ezt a finom szószt, mintha Õ közvetlenül öntené ránk. Talán az Õ edénye túl nagy, és belefulladnánk, ha leöntene vele? Szóval tudtam, hogy a legszebb dolog szeretetet öntögetni, de úgy hittem, énbelõlem nem kér senki, félresikerült vagyok, suta és hamis, így inkább nem öntögetek. Teremtett volna jobbnak, tisztábbnak, egyenesebbnek, tele szájjal hirdetném az Õ nagyszerûségeit.

• Свет внутри исходил лишь от светящихся компьютерных мониторов Стратмора.
• Merevedési zavar a sclerosis multiplexben
• Он был уверен, что спрятал все следы, и не имел ни малейшего понятия о том, что Сьюзан были известны его действия.

De így? Gõgös voltam. Mint a zenész, aki tudja, hogy tehetséges, de játék helyett azt hangoztatja, hogy amíg nem kap neki megfelelõ hegedût, addig nem is érdemes strapálnia magát. Bezzeg - mondja - ha kapna egy Stradivarit, akkor minden másképp lenne, akkor beindulna, mint a rakéta, izzana, fûtene, hajtana; de így még gyakorolni se érdemes. A zsidó, akit az Úrtól kaptam, nem volt egy Stradivari.

Szép volt és jólelkû, szeretett is, de nem volt igazi mélysége, se magassága. Vagy talán csak én nem tudtam kicsalni belõle. Húsz év után ki tudja alvó pénisz beszippantott a hegedûst a hegedûtõl? Mennyit rúgódoztam, mennyit berzenkedtem ellene.

Nem az volt a bajom, hogy zsidó, ennek nem volt jelentõsége milyen butaságokat mondok: annak mindig van jelentõsége, ha valaki zsidószóval nem ez zavart, hanem hogy férfi. Könyörögtem az Úrnak már azelõtt is számtalanszor, hogy vegye le rólam ezt a jelet, hagyjon futni, engedjen viszsza a józan négynegyedes ritmusba, a rendes kerékvágásos világba.

De nem. Gõgös zenészt hegedûvel büntet az Úr. Fiatalok voltunk, éltünk szerelemben, szégyenben.

Nem bírtam sokáig: kamaszos ideáljaimat addigra oly sokáig dédelgettem, hogy azoknak senki és semmi nem tudott volna megfelelni.

Szakítottam vele. Gyáván, a buszmegállóban, másfél év után. Fölszálltam, õ meg ott maradt a járdán és nézett a busz után tátott szájjal, csak az ádámcsutkája járt le-föl.

Mondom az Úrnak: "Uram, én szégyellem ezt a dolgot, nyakamat megnyújtod, mint a zsiráfét, orromat, mint az elefántét, patám kopog, mint a zergéé, úgy bánsz velem, mint Nabukodonozorral, mindenki látja, hogy szõrös vagyok, mindenki hallja, hogy állat vagyok. Alvó pénisz beszippantott hülyeséget mondani, hát ez jó! Egy évig bírtam nélküle, öntögetés nélkül, nem szerettem senkit, se szülõt, se gyereket.

Mérhetetlen, szorgalmas sivárságban éltem. Se elõre, se hátra, se nyelni, se köpni.

virtuális világ TOP CIKKEK

Csak a szégyen. És rájöttem lassan, hogy így még sokkal jobban szégyellem, hogy nem csinálom, mint ha csinálnám.

Aztán egy szürke napon a pesti Kossuth Lajos utcán mentem, a Szép utca sarkán várni kellett a lámpánál, fölbámultam a csúnya Hungarotex irodaházra nemrég modernizálták, most valamivel jobbés egy villanásra Jézust láttam a felhõkben.

Nem esküszöm meg, hogy képszerûen is ott volt, de megéreztem, hogy néz. Vagy inkább, hogy lát.

Libidó, azaz a nemi vágy növelése férfiaknál. Van rá megoldás!

Vagy legalábbis hogy nem mindegy neki, mit csinálok. Ha már a fejembe vettem, hogy szeressem az embereket, mert ez az egyetlen, amihez valódi tehetségem van, és ha igazán csak férfitársban tud lehorgonyzódni ez a szeretet, alvó pénisz beszippantott menjek vissza, szeressem azt, és rajta keresztül szülõt, gyereket, tanítványt, rendõrt. Álltam a lámpánál, föltartott arccal, szitált a pára. Én buta, azt hittem, az Úr már levette rólam a kezét, hogy már szõrös Nabukodonozornak se vagyok jó. Egy év alatt visszadolgoztam magam ahhoz, aki még mindig szeretett.

Megtanultan kicsinek lenni, mint a cigányzenész, húzni, amit kell. Egyébként formailag nem volt õ zsidó, az ünnepeket se nagyon tudta, templomba se járt, körül se volt metélve. Mégis ízig-vérig az volt: idegen, titkolózó, szeretetéhes, gyanakvó és öreg. Ötezer éves volt. Két éve temettük, el akart menni, és én végül már nem tartottam vissza.

Kérdem az Urat: "Mit akarsz még, Uram, megint kilököd a csónakomat a tengerre? Te akartál mozgást, sós szelet, nyíló horizontot. Eleged volt belõle. Nem volt õ egy Stradivari, ugye?

A változás napról napra erősödött, míg a hajadon éjszakánként már párnái közt hánykolódva hangosan kiáltozta az ifjú nevét, kedvesének nevezte, és vágyakozva hívta őt. Mi okozta ezt az érzést?

Sose szólt igazán szépen, sose volt teljesen tökéletes. Te szebben akartál hegedülni, mi? Primadonna vagy még mindig, önjelölt virtuóz. Tisztességgel használtam a hegedût húsz éven át, kimentemben és bejöttömben, ébresztõnek és altatónak, vádnak és vigasznak.

Nem volt elég? Miért mindig az enyém az utolsó szó?

virtuális világ

Halottak apja részlet Vonzanak és taszítanak apám naplói. Beleolvasok, megelégelem, elteszem, kis idõ múlva újra elõveszem, érdekel, kíváncsi vagyok, mit ír.

Ha olyan részhez érek, amelyik taszít, elfáradok, zsibbadni kezd a tarkóm.

Libidó, azaz a nemi vágy növelése férfiaknál. Van rá megoldás!

Mintha abroncs fogná körül a fejem. Becsukom a naplókat, elrakom, napokig-hetekig feléjük se nézek, aztán váratlanul megint vonzani kezdenek, közeledem, végül kézbe veszem az egyiket, óvatosan kinyitom, lassan olvasom, zsibbadás vagy inkább enyhe áramütés a tarkómon, most jobban bírom. Lüktet a fejem. Elhárítanám sokszor azt, amit olvasok. Taszítás és vonzás. Fõleg taszítás. Nem kell apám élete. Semmit sem tudok alvó pénisz beszippantott kezdeni.

Bénulttá teszi ez a felismerés a napjaimat.

Jelenlegi hely

Öszszeszorítja valami a fejem. Elhagyom a lakást, kimegyek az utcára. Szédelgek, vánszorgok. Az életet nem tudom elhagyni. Apámat alvó pénisz beszippantott felejthetem el. Nálam vannak a füzetei. Öltönyét hordom.

Hogyan fokozd a libidódat egy-két egyszerű, de nagyszerű trükkel?

Érvénytelen kétszázötven forintját õrzöm. Leveleit olvasom. Szenvedését átérzem. Istenét nem követem. Azt sem tudom, milyen volt az õ istene, kiben hitt? Nõi szentjeim nincsenek.

Amikor lehunyod a szemed: valaki ott van a hálószobádban Lajos Sándor A mozgókép mindennél hatásosabban tud félelmet kelteni, pláne mióta hang is társul hozzá. Nincsenek azok a kötélidegek, hogy valakire ne hasson a nyomasztó zene, akármi is van a képen. Az embernek valamiért igénye van rá, hogy bár kellemetlen érzés, de mégis megrémüljön: a szellemvasúttól a bungee jumpingig mindenfélét felhasznál ehhez.

Semmiféle szentem nincs. A feleségem beteg. A könyv az én lélegzetem és nyugovásom. S a velük való foglalkozás, a könyvtárosság nekem nem hivatali elfoglaltság, hanem mágikus szenvedély, alkimista kísérletezés. Ki adja vissza életed utolsó 13 évét?

Az utolsó fél évet?